Ossian magnókazetta

Korlátlan internet? Digitalizáljuk együtt a világot!

Harmincasok! 1996 előtt született emberek! Mi tudjuk, mik az igazi értékek a világban, hiszen mi vagyunk azok, akik éltünk az Internet előtt is, ezért tudjuk mi a különbség a két kor között. Mutassuk meg az Internet valódi hasznát és digitalizáljuk együtt a világot!

Mágikus medál

A sorsfordító mágikus medál

Az embernek az ún. „zenei ízlése” általában tinédzser korában alakul ki. Nekem ez a kilencvenes években jött el. Olyan rockzenét szerettem, amihez hozzá tartozott egyfajta ruhaviselet. Ez már nem a szakadt farmer, vagy a bőrdzseki volt, hanem a tök fekete, csipkés hosszú szoknya. Sajnos nekem sosem volt ilyenem, de mindig is tetszett ez a fajta öltözék…

Legelső weboldalam

A legelső weboldalam a kétezres évekből

Életem legelső weboldalát munka mellett tanultam meg elkészíteni. Akkor egy kábeltelevízió ügyfélszolgálatán dolgoztam. A cég tevékenysége éppen az Internet szolgáltatással bővült, ezért a legelsők között voltam, akik Magyarországon megismerkedhettek a világhálóval.

Lulaki

Rólam: az iskolától az Internetig

Az iskolai tanulmányaimat szüleim külön költözése miatt hamar be kellett fejeznem és el kellett mennem dolgozni, hogy kifizethessük a számláinkat. Éppen ekkor ismertem meg jelenlegi páromat, akivel idén húsz éve …

Ruhavásárlás

Életem első fizetése és amit abból vettem

Életem első fizetése kedves kis emlék, hiszen gyerek voltam még és játékként fogtam fel az egészet. Játékként, de felelősségteljesen. Azt hiszem, éppen úgy, ahogy szerették volna a szüleim. Nem dolgoztatott senki, csupán segítettem anyukám munkáját: házról-házra kísértem névre szóló leveleket dobálni a postaládákba. Pár darabot én is bedobhattam, hogy úgy érezhessem, megdolgoztam a fizetségemért… 

Példaértékű weboldal

6 példaértékű weboldal, ami szerintem nagyon rendben van

Az Internet mostanra igazi digitális szénakazallá vált, amiben mi általában a tűt keressük. Vannak jó weboldalak és „elmegy” weboldalak is, de igazán jó weboldal nagyon kevés van! Igazán jó weboldal alatt azt értem, hogy a weboldal esztétikus, áttekinthető és felhasználóbarát, mindamellett hasznos információk forrása…

Photoshop ragasztóval

Alternatív Photoshop: így kezdtem 13 évesen

Szeretem a Photoshopot. Lényegében bármit meg tudok vele csinálni, amit szeretnék. A kétezres évek elején kezdtem el használni és a mai napig használom. Azért szeretem, mert a legegyszerűbb képjavítástól a képmontázson át az animált képekig mindenfélére alkalmas. 1994-ben én 13 éves voltam…

Céges blog

A céges blogírás haszna: mit ér a céged egy bloggal?

Manapság a céges blogírás az egyik legtutibb eszköz a látogatószerzésre. Ez a lehetőség általában akkor merül fel, amikor a látogatószám növeléséért már minden követ megmozgattál, mégsem állnak sorban a weboldalad bejáratánál. Rémlik, hogy korábban a webszerkesztőd beszélt a blogolásról, de nem vetted komolyan…

A távmunka előnyei mindannyiunk számára

A távmunka mindkét félnek előnyére válik, hiszen a távmunkás stressz mentes, otthoni körülmények között végzi a munkáját, míg a munkaadónak nagyságrendekkel több pénz marad a zsebében, amiért távmunkást alkalmaz. Az …