21 évesen irodabútort terveztem

Az első munkahelyemen ügyfelekkel foglalkoztam, de mellette szüntelenül alkotnom kellett. Nem csak otthon, a munkában is. Amikor csak tehettem ötleteltem. Munka mellett tanultam meg a weboldal szerkesztést is és amikor volt rá lehetőség, az irodában is terveztem ezt-azt…

Mágikus medál

A sorsfordító mágikus medál

Az embernek az ún. “zenei ízlése” általában tinédzser korában alakul ki. Nekem ez a kilencvenes években jött el. Olyan rockzenét szerettem, amihez hozzá tartozott egyfajta ruhaviselet. Ez már nem a szakadt farmer, vagy a bőrdzseki volt, hanem a tök fekete, csipkés hosszú szoknya. Sajnos nekem sosem volt ilyenem, de mindig is tetszett ez a fajta öltözék…

Legelső weboldalam

A legelső weboldalam a kétezres évekből

Életem legelső weboldalát munka mellett tanultam meg elkészíteni. Akkor egy kábeltelevízió ügyfélszolgálatán dolgoztam. A cég tevékenysége éppen az Internet szolgáltatással bővült, ezért a legelsők között voltam, akik Magyarországon megismerkedhettek a világhálóval.