Korlátlan internet? Digitalizáljuk együtt a világot!

Ossian magnókazetta

Harmincasok! 1996 előtt született emberek! Mi tudjuk, mik az igazi értékek a világban, hiszen mi vagyunk azok, akik éltünk a korlátlan internet előtt is, ezért tudjuk mi a különbség a két kor között. Mutassuk meg az internet valódi hasznát és digitalizáljuk együtt a világot! Írjuk tele mi a világhálót, hogy soha ne írhassa felül a valóságot a virtualitás! Hiszen bánatában mindenki egy hús-vér ember ölelésére vágyik, nem a szmájlikra!

A feneketlen, adatra éhes internet

Ha a világ egy feneketlen tó volna és neked kellene megtölteni vízzel, hogy csinálnád, hogy ne fulladjon bele senki?! Fordítsuk le a dolgot! Az internet egy végtelennek tűnő tér, akár a világegyetem. De ahogy az univerzum, úgy az internet sem üres. Míg az egyiket csillagok hálózzák be, úgy a másikat adatok töltik meg. A különbség továbbá az, hogy ha nem hiszünk a WestWorld c. televíziós sorozat elméletében, akkor a két univerzum közül csak egyiknek vagyunk mi magunk a teremtői, ez pedig az internet.

Az Internet megalkotásával tulajdonképpen csak “megnyomtunk egy gombot”, de nem nagyon volt róla fogalmunk, hogy mi az. Lényegében egy Kis Gömböcöt teremtettünk, de sajnos a teremtményünk nem mesefigura, hanem a valóság! Nevezzük is inkább fekete lyuknak, mert a korlátlan internet az okostelefonok és a közösségi oldalak megjelenésével mindenkit elnyel, akár a fekete lyukak.

Hiszen több, mint két évtizeddel az internet megjelenése után is csak sötétben tapogatózunk, miközben a korlátlan internet ránő a fejünkre. Az örökké adatokra éhes világháló felületére bárki bármit feltölthet, így a legelső tartalmak megkérdőjelezhetetlenül történelmet írnak. Csakhogy a tartalmak jókora része nem méltó arra, hogy a történelemkönyvekbe kerüljön és szomorú lenne, ha az épülne be a köztudatba, hogy az említett anyagok jelentik az internetet. (Hogy mire gondolok, azt mindenkinek a fantáziájára bízom!)

Mit tehetünk mi?

Rengeteget! Minőségi tartalommal a történelembe is bekerülhetsz, hiszen ahogy említettem, az internet egyszercsak “lett”, de mi még nem voltunk rá felkészülve. Mindössze a közösségi oldalak és okostelefonok használatával tanuljuk meg a veszélyeit, de ritka a követendő példa, akinek érdemes adni a szavaira. Mi vagyunk, akik az internet adta legelső élményeket megszereztük és mi vagyunk, akik az általa megélt első kudarcokat is magunkénak tudhatjuk.

Mi tele vagyunk olyan tapasztalatokkal, amit az évekkel később születettek már nem biztos, hogy megélhettek, mert addigra újabb és újabb felületeken, újabb és újabb netes kultúra alakult ki.

Az út azonban tanulságos, főleg ha a névtelenségből eredő kamu profilokra, a kialakult rosszindulatra, a megszégyenítésekre gondolunk. Nem hinném, hogy mások halálba kergetése hosszútávon is szórakoztató lehet az emberiség számára, éppen elég feszültség halmozódik az emberekben a suliban és a munkahelyen enélkül is a megfeleléskényszer és az ebből eredő stresszes életmód miatt.

Blogolással, vlogolással, vagy bármilyen értékes tartalommal másról is szólhatna a korlátlan internet, mint arról, hogy bármi áron hibát találjunk mindenki másban! Írd le, mondd el, rajzold le, hogy te mit gondolsz erről, hadd tudja meg a világ, mi hogy nőttünk fel! Meséljük el, régen mennyit kellett várni egy weboldal betöltésére, vagy hogy a legelső fórumokon beszólások helyett még segítettek egymásnak az emberek…

Írj a számodra kedves dolgokról, írj a valóságról, írj a mezei virágokról, a retro szokásokról, a régi bulikról, trabantról, magkazettáról, telefonfülkéről, mert ezek előbb-utóbb mind el fognak tűnni a feledés homályába, hacsak valaki nem beszél/ír róla az interneten.

Miért olyan fontos ez?

Számomra érthetetlen, hogy a háborút élt nagyszüleink történetei a feledés homályába merültek. Az ő generációjuk az utolsó, aki figyelmeztethet a háború veszélyeire, ezért az ő tollaikból származó történetek felbecsülhetetlenek az emberiség számára, mégis csupán elvétve akad néhány naplójegyzet ezeknek az embereknek az életéből…

Hasonlóan fontosnak érzem a mi szerepünket is, hiszen mi vagyunk az utolsók, akik éltek a világháló nélkül, így ha mi már nem leszünk, senki nem fog tudni olyan hitelt érdemlően mesélni egy offline világról (fáramászó gyerekekről, gyermekével labdázó apukáról, kislányával virágot szedő anyukáról…), mint mi.

Amikor a nagyszülők elmennek, hirtelen mindannyian ráébredünk, milyen jólenne, csak egyetlen felvétel róluk. Mikor nosztalgiázunk a tinédzserkorunkról, arra gondolunk, milyen jó lenne viszont látni magunkról egy akkori fotót. Régen erre igencsak korlátozottan volt lehetőség, de a mi gyermekeinknek már lesz alkalma lesz végignézni az interneten is életük apró szösszeneteit. Ha ma már nekünk is lehetőség adódott, miért akarunk kimaradni belőle?!

Ha a világ egy feneketlen tó volna és neked kellene megtölteni vízzel, hogy csinálnád, hogy ne fulladjon bele senki? Hiszen lehet, hogy egyedül mi tudjuk erre a kérdésre a választ, senki más…