A jó szövegíró munkája nem csak az írásból áll

A jó szövegíró kellékei

Hogy milyen egy jó szövegíró? Az írók munkája nagyon különböző. Írni lehet könyvet, dalszöveget, cikket, vagy bármit, de ez minden esetben egy összetett feladat. Ha nem így lenne, akkor nem találtál volna rám! Megdolgoztam azért, hogy engem találj meg, mert a jó szövegírónak ez is feladata.

A jó szövegíró utánajár, ír és mindenki más elé kerül, mert ő a legjobb szövegíró az Óperenciás tengeren is túl. A jó szövegírónak bő a szókincse, élénk a fantáziája és sosem fogy ki a tolla. A billentyűzete kopott, éppúgy komponál mint egy zenész, ebből következik, hogy szereti a zenét, a dallamokat és jól ismeri a szavak súlyát. Munkája a művészet határait súrolja, gyakran át is lépi azt.

A jó szövegíró nem ABC-be jár a betűkért. Varázsceruzájával tudja jól, hogy mikor milyen hangulatot kell teremtenie ahhoz, hogy a célját elérje. Nem csupán betűket vet a papírra és nem csak zongorázik a billentyűzeten, hanem birodalmat épít. A betűk jelentik számára az építőkockát. A szívárvány minden színét ismeri és használja, hiszen tudja jól, hogy a nap felé vezető út a legkevésbé sem szürke. Széles látóköre az építőkockákból bevehetetlen várat épít, aminek az összes látogató a csodájára jár.

Mitől jó egy szövegíró (copywriter)?

Nézőpont kérdése! Mire van szükséged? Mit vársz a szövegírótól? A mesekönyveket is szövegírók írják és tudjuk jól, hogy mit jelentenek a gyerekeknek és a családoknak. A mesekönyveket a szülők nevelőcélzattal vásárolják meg, a gyermek pedig a varázslatot keresi bennük. Az újságokban és az interneten ezzel szemben így vagy úgy tájékozódni próbálunk. A neten a lehető leggyorsabban próbálunk információhoz jutni és ezt a szövegírók és az újságírók is tudják. Ezeknek az elvárásoknak megfelelni, vagyis az olvasó gyors információhoz juttatása gyakran száraz, tudományos, szakszavakkal teletűzdelt cikkeket eredményez. Ez bizonyos értelemben “gépiesíti” az agyunkat és megtanulunk kulcsszavakban gondolkodva, érzések nélkül értelmezni…

Mindannyian tudjuk, milyen szép volt, amikor még nem rohantunk sehová és átengedtük magunkat az idő múlásának egy-egy meseolvasás erejéig, vagy gesztenye emberkék készítéséig, esetleg a karácsonyi ünnep családi megünneplésére. Más lett a világ. A szövegíró küldetése fenntartani az emberi érzéseket és őrizni a régi idők emlékét. A jó szövegíró szükség esetén újraéleszti a múltat, látja az összefüggéseket, ezért még egy porszemben is meglátja a nevelőcélzatú mesét, amit gyermekkorunkban annyira szerettünk. De mi minden van még egy-egy cikk, vagy szöveg megírása mögött?

SEO szövegírás helyett keresőbarát cikkek

Idegen szavakat említettem. Ha szövegíróról, szövegírásról van szó, mindenki a trend kifejezéseket követi. Ez mind időpocsékolás. Én sosem voltam ennek a híve. Tőlem aztán mondhatja más, hogy milyen jó SEO szakember, én sosem mondanék magamra ilyet, mert nem szeretek olyan kifejezéseket használni, mint pl. SEO szövegírás. Megemlítenem meg kell, hogy azok az emberek is rámtaláljanak, akik a trendi szavakra kerestek, de az idegen szavaktól égnek áll a hajam, ezért én sem szeretek másokat idegen szavakkal fárasztani. SEO helyett azt mondom, hogy keresőbarát szöveg, de még ez sem az igazi…

Ennek az írás típusnak az a lényege, hogy a Google és más keresők szeressék a cikkedet. A szövegíró úgy írja meg a cikket, hogy azzal kiszolgálja a látogatói szokásokon alapuló kereső igényeit, ezzel a cikked jó helyre kerül a keresőben. Azért nem szeretem ezeket a kifejezéseket, mert a látogatói szokások változása és a Google fejlesztései a keresőben törénő helyezéseket is állandóan megbolygatja, ezért ezek csak rövidtávú megoldások, amiben én nem hiszek.
Igény esetén én is keresőbarát módon írom meg a megrendelt cikkeket, de a keresőben történő előrejutás a legtöbb esetben (értelemszerűen) nem egyetlen jó cikken múlik.

Marketing szövegírás helyett kedvcsináló tartalom

A marketing szövegírás szintén egy olyan szópáros, amit valamilyen online marketing tanfolyamon hallhattál, vagy valahol az interneten olvashattál. A weboldal szövegírás a legtöbb esetben megköveteli ezt a típusú írást, de szerintem marketing szövegírás, azaz reklámszövegírás helyett olyan kedvcsináló tartalmakra van szükséged, amelyek a látogatóidnak eljuttatják a szükséges információt, ugyanakkor a szövegnek -téma függvényében- kedvesnek, szellemesnek kell lennie, amivel az olvasó azonosulni tud. A kedvcsináló tartalom tulajdonképpen nem zárja ki a marketing szövegírást, a kettő átfedésben van egymással, de a kedvcsináló tartalom a vásárló igényére fókuszál.

Tartalomgyártás helyett kreatív szövegírás

A kreatív szövegírás áll a legközelebb ahhoz, amivel azonosulni tudok, hiszen ahogy említettem, a mesekönyvek, a mesék az életünket megalapozó varázslatok, amelyeket felnőttként is szeretünk. A tartalomgyártás egy hideg szó, ami nekem a gyártósorokat, az idő múlásának felpörgését, az iparosodást juttatja eszembe. Ezzel szemben a kreatív szövegírásról az ugrik be, amikor pirosló zacsikat találtam a csizmámban, amiből a csokimikulások és a földimogyoró is mind engem akartak.

A jó szövegíró tehát figyel a kereső igényeire, azaz a látogatók szokásaira, de nem viszi túlzásba az idegen szavakat. Úgy kerít történeteket valaminek a reklámja köré, hogy az ne legyen agresszív, tolakodó. Szereti a kihívásokat, szívből dolgozik, érzésekkel tűzdeli tele a tartalmakat és referenciái is ezt tükrözik. Úgy az egyik témakörben, mint a másikban. Nem a helyesírásával kérkedik, hiszen az magától értetődő. Nem utolsósorban pedig hiteles, amit nem csak a lájkok számával tud alátámasztani. Ha jó szövegírót keresel, az árakat itt találod, várom jelentkezésed!

Borítókép: Fotó: Bruno /Germany, pixabay.com

Hasznos volt amit olvastál?

Szavazáshoz kattints a szívecskékre!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Nincs még szavazat! Légy te az első, aki értékeli ezt a bejegyzést!