A varázsbetű több, mint három kívánságodat teljesíti

Varázsbetű

A varázsbetű minden kívánságunk megvalósítója. Ahhoz, hogy a betűk varűzsbetűkké váljanak, hinned kell magadban és a varázsbetűben egyaránt!

Mindannyian szívesen találkoznánk az aranyhallal, a lámpás szellemével, a télapóval és minden olyan mesebeli lénnyel, ami teljesíti a kívánságainkat. A 80-as években sokunk kedvenc meséi közé tartozott a Varázsceruza, ami szintén egy kívánságainkat teljesítő kitaláció. Minden kívánságok teljesítéséről szóló legendában van valami közös. A titok, aminek segítségével a kimondott szó valóra válik. Ezen szavak ugyanúgy betűkből tevődnek össze, mint minden más szavunk. A kívánságok teljesüléséért felelős betűk azonban egytől egyig varázsbetűk!

Míg az aranyhal mindössze három kívánságot teljesít, az “aranytojást tojó tyúk” élete pedig nem hosszabb egy átlagos tyúkénál, a varázsbetű felér az összes kívánságot teljesítő lények és eszközök mindegyikével egyben! Gyermekkorban és felnőttkorban is végigkíséri az életed, mindössze az a kérdés, hogy akarsz-e tudni róla, hiszel-e benne, vagy sem. A legkönnyebb legyinteni és azt mondani, ugyan már! Te írtál gyermekkorodban a télapónak? Emlékszel még, hogy akkor milyen lelkes voltál? Akkor még hittél a varázsbetűkben! Elhitted, hogy amit leírsz, az teljesül. Az mindegy, hogy hogyan…

Mi romlott el, hol tört meg a varázs?!

Sokszor visszasírjuk azt az időszakot, amikor még stresszmentes volt az életünk. Gyermekként szimpatikus mesefigurák főszereplésével megírt kedves történeteken nőttünk fel. Ezek a mesék még ha csak mesék is, mindig szolgáltak valamilyen tanulsággal és gyermekként mindig a békésen áfonyát szedő, hupikék színű törpikéket, vagy a bármit megrajzoló varázsceruzát láttuk bennük, nem a Hókuszpókokat. Mi romlott el?!

Az életünket befolyásoló negatív történések (Hókuszpók és Sziamiaú) átvették a gondolataink felett a hatalmat és felnőttként nézve ugyanazt a mesét már őket látjuk a mese főszereplőinek. Mert már nem hiszünk sem a mesékben, sem a télapóban, hát még a kívánságaink teljesülésében! Kék törpikék helyett folyton a sárga csekkeket látjuk, mert az ember csak hajt, de örökké elégedetlen.

A pszichológusok gyakran használják a különböző terápiák részeként a varázsbetűket. Ők nem így hívják, hiszen ez túl mesebelinek és hihetetlennek hangzik egy páciens számára. A terápiás eszköz, amiről beszélünk a “gyógyító írás”, amely betűket követel. Olyan betűket, amelyek ismét képesek teljesíteni a kívánságainkat, amelyek ismét láthatóvá teszik számunkra a mesékben a törpikéket.

Varázsbetű a vállalkozók életében

A vállalkozók vállalkoznak. Nagyon nehéz fába vágják a fejszéjüket, hiszen befektethető pénzre, szaktudásra, ügyfélre, stb. és sok minden egyébre van szükségük egy vállalkozás működtetéséhez. Az indulás sima ügy, de rövidesen kiderül, hogy nem minden százas. Mert a bevétel és a kiadás messze nincsenek megfelelő arányban, közben vannak nem várt fizetnivalók, a könyvelő egy vagyonba kerül és ami a legfontosabb, az ügyfél nem jön csak úgy magától…

A weblap sokat nyom a latba, hiszen az már tükrözi a cég komolyságát, de sajnos olyan időket élünk, amikor az internet könyvtárában csak azokat a könyveket olvassák törzsvendégek, amelyek a legvastagabbak és legtartalmasabbak. Ez azt jelenti, hogy hiába van egy weboldalad, az csak egy tű a szénakazalban. Ahhoz, hogy megtaláljanak, hirdetned kell a céged. Ahhoz, hogy először téged találjanak meg, aktívan foglalkoznod kell a weboldaladdal. Ahhoz pedig, hogy az elsők között mindig téged találjanak meg, mindezek mellett rendszeresen tartalmakat kell feltöltened a weboldaladra, itt jön képbe a varázsbetű!

A titok

Létezik olyan film, ami elmagyarázza a varázsbetű titkát. Habár ez a film messze túlzásokba esik azokkal a példákkal, amik segítségével magyaráz, ne az elérhetetlen példákat vedd alapul! Noha a film összes szereplője gyanúsan úgy beszél, mintha valamiféle vallás felé akarná terelni a figyelmet, aki átlát a szitán, az jól tudja, hogy mindössze a vonzás törvényéről van benne szó.

Varázsbetűket bármikor írhatsz te is, vagy rendelhetsz párat itt. Az én varázsbetűim hol kedvesek és játékosak, hol lényegretörőek, céljaik azonban mindig azonosak a tiéddel: teljesíteni a kívánságaidat!