A karácsonyi manók egész évben azért dolgoznak, hogy év végén a gyerekek és mindenki más is megkapja az évi több, mint 200 nap munkájáért járó „jutalmát”. A szabadság nekik is jár, ezért a karácsonyi roham végeztével előfordul, hogy csak úgy lógnak, mint egy manó karácsonyi dísz...
Ez a kismanó meglógott a Mikulás gyárból és meg sem állt a közeli buszmegállóig. Ott észrevétlenül felszállt a buszra és ment két megállót. Maga sem tudja, hogy miért épp ennyit. A következő állomásnál leszállt és a lélegzete is elállt, amikor meglátta a karácsonyi díszkivilágítást. Az utcában járó-kelő emberek mind-mind az ő apró kezecskéje által összeállított ajándékokat hozták-vitték.
Mindig csak a rohanás! – dörmögte valaki hátulról. A kismanó hátrafordult, hogy megnézze ki szólt hozzá. – Mindig csak a rohanás és a kapkodás! – Ismételte el mély hangján a hóember. Soha semmire nincs idő! Manócska értetlenkedve vette tudomásul a hóember szavait, majd tovább szökellt a karácsonyi fények útján. Meg sem állt ennek a webáruháznak a bejáratáig, ahol a többi plüssjáték is mind-mind azt hajtogatta: – Minek ez a rohanás?!
A plüss karácsonyi mézeskalács segített manócskának felmászni arra az égig érő polcra, ahol a „manó karácsonyi dísz” felirat volt, majd mindannyian nyugovóra tértek. Másnap reggel a plüss mézeskalács megkérdezte a manót, hogy mijáratban van itt. Manócska elmesélte, hogy nagyon sokat dolgozik, ezért idén saját magát, azaz együtt töltött időt szeretne ajándékozni. Azt szeretné, ha idén végre együtt ünnepelhetne egy szerető család…
De a mondatot nem tudta befejezni, mert olyan aranyos kismanó volt, hogy valaki máris a kosarába helyezte őt, hogy a karácsonyi manó társaságában ünnepelhesse az idei karácsonyt. A manócska a pénztárhoz érve még visszanézett és boldogan integetett a többieknek. Az áruház ajtaján kilépve a szép új élet reményében nagyot sóhajtott a karácsonyi ajándékokkal megtömött szatyorban, de valahogy hiányérzete támadt.
Amikor egy takaros kis házikó elé érkeztek, az új családfővel épp az új otthonának küszöbét lépték át, amikor eszébe jutott, hogy a hóember ma már nem volt a tegnapi helyén. Másnap, amikor a fenyőfa már a karácsonyi fényekben pompázott és a kismanó már békésen pihent új otthonának karácsonyfa ágai között, eszébe jutottak a hóember szavai: – Minek ez a rohanás?! Ekkor döbbent rá egy nagy igazságra:
Aki rohanásban éli le az életét, gyorsabban eljár felette az idő és ezt a bölcs hóember is tudta. Néha muszáj csak úgy lógatni a lábunkat…
A manó a bölcs gondolatoknak eleget téve nyugodtan lógatta a lábát tovább, hiszen teljesült az álma: mint manó karácsonyi dísz, végre együtt tölthette a karácsonyt egy szerető családban.
A kép a tulajdonos mesemix.hu engedélyével került felhasználásra. Hasonló kreatív írás, termékleírás, cikk és egyéb szövegírás itt rendelhető meg.